Húsvét hétfőn a lakiteleki legények, régi időket felidézve indultak el a reggeli órákban locsolkodni. Mindenki népviseletben, saját vödörrel, nagy lendülettel és lelkesedéssel vágott bele a hagyományba. Fokozták az élményt azzal, hogy az utat lovaskocsival tették meg, amelyen szólt a jó kedélyű nóta.

A férfiak önszerveződően úgy döntöttek, hogy idén tradicionálisan fogják megadni a módját a húsvéti néphagyománynak. Ritka látvány ez a napjainkban, azonban a lakiteleki legények egy része tesz arról, hogy ne múljon veszendőbe ez a népszokás. Egész délelőtt járták az utcákat, hogy véletlenül se maradjon egyetlen kiszemelt leány sem szárazon.

A nemzeti identitástudatukat, magyarságukat megélve, természetesen locsolóversekkel felkészülve, és kútvizet nem sajnálva, öntözték meg a lányokat, akik szintén alkalomhoz illő öltözetben várták a locsolkodókat. Természetesen arra kérdésre, hogy „Szabad-e locsolni?” határozott „IGEN” volt a válasz. A locsolkodásért cserébe piros tojást kaptak, emellett a sütemények és a húsvéti finomságok sem maradtak el.

A hiedelem szerint minél több locsoló jár egy leánynál, annál népszerűbb és elragadóbb „teremtmény” lesz. Emellett termékenységi babonát is hozzákapcsolnak a hagyományhoz. Így a locsolás nem csupán a jókívánságok közlését, hanem a termékenység és természetfeletti erők felé forduló kérést is jelképezi.