back to top
2024. október 23., szerda

heti érdekes

Friss cikkek  

Izgalmas hajrában nyert a Tiszakécske az ESMTK ellen

Az NB III-as labdarúgó bajnokság Dél-Keleti csoportjában a tizedik fordulóval folytatódtak a küzdelmek. A Tiszakécskei LC az ESMTK-t fogadta a Városi Sportcentrumban.

Két azonos pontszámmal (21) álló csapat feszült egymásnak, hogy ki a jobb ezen a találkozón. A mérkőzés előtt az SMTK volt az egyetlen olyan csapat ebben az osztályban, aki addig még veretlen volt. Az, hogy jó játékerőt képviselnek a mérkőzésen is bizonyították. Már az első percben gólt érhettek volna el, de Prokopnak a jobb alsó sarokra tartó labdát sikerült lábbal hárítania. Ezt követően egymás után három szögletet is rúgtak a vendégek, de a hazai védelem jól biztosított. A Tiszakécske nem akart adós maradni és a nyolcadik percben Zámbó közeli tizenkét méterről leadott lövését Vukman hárította. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt. Pintér pontos labdát adott Géringernek, aki a rövid alsó sarokba lőtt 1–0.  Öt perccel később újabb gólt ért el a Tisza-parti kisváros csapata. Pintér mintegy húsz méterről megcélozta a kaput, Vukman csak kiütni tudta a labdát, ami Géringerhez került, aki nem gondolkodott, hanem a jobb alsó sarokba továbbította a játékszert 2–0. A 38. percben Zámbó előtt nyílt lehetőség, de Vukman bravúrral hárított.

A második játékrész eleje kiegyenlített játékot hozott, de egyre jobban látszott, hogy a fővárosi csapat nagyobb erőket mozgósít a gól megszerzésére. A 78. percben Prokop is bravúrt mutatott be. Egy keresztlabda után Tagai egy méterről leadott lövését ütötte ki. Tovább növelhette volna előnyét Tiszakécske, de Vajda jobb oldalról belőtt labdáját Szekér a tizenegyes pont magaságában magasan fölé lőtte. Egyre jobban nyomott az SMTK, aminek a 89. percben meg lett az eredménye. Egy hosszú, előre rúgott labdát Ádámszki fejjel megcsúsztatott, ami a hálóban kötött ki 2–1. A hosszabbítás utolsó percében, a vendégek szerint szabálytalankodtak a hazai védők a tizenhatoson belül, de a játékvezető lefújta a mérkőzést.

Két ellentétes félidőt láttak a nézők. Az első játékrészben akár több góllal is vezethetett volna a Tiszakécske, a másodikban viszont visszaálltak, ami majd nem megbosszulta magát. Végül is megérdemelt hazai siker született.

Balogh Pál: Annak ellenére, hogy a mérkőzés legeleje nem nézett ki jól, de utána jól jöttünk ki. Nagyon jó futballt játszottunk az első félidőben, akár el is dönthettük volna a találkozó sorsát, és akkor nem lett volna olyan izgalmas a második játékré

sz. Ott sajnos belementünk egy rohanásba, ami az ellenfélnek jobban feküdt. Meg voltak a kontra lehetőségeink, de ezeket sokkal jobban kell befejezni. Ebben még fejlődnünk kell. Az ESMTK nagyon jó csapat és az utolsó percig izgulnunk kellett, hogy mi lesz az eredmény.

Tiszakécskei LC–ESMTK 2–1 (2–0)

Tiszakécske, vezette: Nagy Róbert (Márkus Péter, Elek Balázs).

Tiszakécske: Prokop – Balázs B., Valencsik, Takács Zs., Grünvald (Takács T.), Antal, Géringer (Tóth B. 73.), Szekér, Pintér D. (Marsa 92.), Sipos (Vajda 73.), Zámbó (Sallai 85.). Vezetőedző. Balogh Pál.

ESMTK: Vukman – Márta L. (Ádámszky 77.), Zsemlye, Tagai, Slezák, Puskás (Tóth M. 77.) G., Soós, Kovács B., Lettner (Balogh M. 59.), Molnár T., Sándor R. (Kubó 59.). Vezetőedző: Turi Zoltán.

Gólszerző: Géringer 9., Antal G. 14. illetve Ádámszki 89.

Kapcsolódó cikkek