back to top
2024. december 4., szerda

heti érdekes

Friss cikkek  

A hosszabbításban elhullajtott két pontot a Tiszakécske

Véget ért az NB III-as labdarúgó bajnokság idei sorozata. A tizenhetedik fordulóban már a második tavaszi mérkőzést játszották le a csapatok. A Dél-Keleti csoportban a Tiszakécskei LC a Monor SE-t fogadta.

A találkozó megkezdése előtt Hoffmann Attila klubigazgató köszöntötte Balázs Benjamint, aki bekerült a százasok klubjába, mert ennyi alkalommal játszott már tiszakécskei színekben.

Mindjárt az első percben lehetőséghez jutott a Monor, de Szmolának sikerült hárítani. Jó tíz perc elteltével viszont megrezdült a háló. Burdika a bal dalról remek keresztlabdát adott Balázs Benjaminnak, aki a tizenegyes pont magasságából a kapuba fejelt 1–0. A 28. percben Grünvaldnak kellett menteni Szegő elől. A hazaiak próbálták a védők mögé bejuttatni a labdát, de ez nem minden alkalommal sikerült. A félidő utolsó percében közvetett szabadrúgást végezhetett el a Monor a tizenhatoson belül, de nem lett belőle semmi.

Röviddel a második játékrész megkezdése után Pintér lőtt laposan a bal alsó sarok felé, de Bozsó hárított. A Tiszakécske hosszú labdákkal kísérletezett, de a beadások nem nagyon sikerültek. A 65. percben kézzel ért az egyik monori játékos a tizenhatoson belül a labdához, de játékvezető sípja néma maradt. A hosszabbítás első percében egy laposan kapura lőtt labda Szmoláról kipattant, Szabó pedig közelről a hálóba pofozta 1–1. Két perccel később Géringer két csel után tisztára játszotta magát, már csak Bozsóval állt szemben, de tíz méterről a kapu mellé gurított. Egy perccel később Grünvald ziccer helyzetben fejelhetett kapura, de a labda ezúttal is mellé szállt.

A döntetlen ellenére a második helyről várja a tavaszi folytatást a Tiszakécske. Igaz, a második és a hatodik helyezett között mindössze öt pont a különbség.

Balogh Pál: Végig a kezünkben volt a mérkőzés. Az utóbbi időben azonban minden ellenünk játszik. 1–0-as állásnál egy jogos tizenegyestől fosztottak meg minket, és akkor akár nagyobb is lehetett volna az előnyünk. A második félidőben nem éreztem azt, hogy gólt kaphatunk, mert masszívan és jól védekeztünk. Nem is volt nagyon lehetősége az ellenfelünknek. A végén egy kipattanó labdából kiegyenlítettek. A slussz poén ott lett volna a hosszabbításban Géringer lábában, illetve Grünvald fejében. Szerettek volna ők gólt szerezni, de sajnos ilyen passzban vagyunk. Az utolsó három forduló nem jól nézett ki. Most vége van a szezonnak, rendezni kell a sorokat és át kell nézni azt, hogy milyen poszton kell erősíteni. Szó szerint erősíteni.

Tiszakécskei LC–Monor SE 1–1 (1–0)

Tiszakécske, vezette: Szigetvári Márk (Dobos Dávid, Vilmányi Simon).

Tiszakécskei LC: Szmola – Balázs B., Takács Zs., Valencsik, Grünvald, Géringer, Pintér, Szekér Á., Antal G., Burdika (Sallai 75.), Zámbó (Marsa 85.).

Vezetőedző: Balogh Pál

Monor: Bozsó – Kapronczai, Szabó B., Agóts (Tácz 83.), Farkas B., Farkas Á. (Petry 85.), Szegő, Markó, Juhász, Puskás (Hadnagy 89.), Horváth L.

Vezetőedző: Halgas István

Gólszerző: Balázs B. 12., illetve Szabó B. 91.

Kapcsolódó cikkek