back to top
2025. január 30., csütörtök

heti érdekes

Friss cikkek  

Edzőtáborban játszotta újabb felkészülési meccsét a Tiszakécskei LC

Hétfő óta edzőtáborban készül a Tiszakécskei LC NB III-as labdarúgó csapata a tavaszi folytatásra. Nem először vannak már Bükön, ahol kiváló körülmények között tudják folytatni az edzéseket. Ezen a héten két felkészülési mérkőzés is szerepel a programjukban.

A Vas vármegyei település Bük, kedvenc edzőtábora a Tiszakécskei LC labdarúgó csapatának, hiszen már több alkalommal is ott töltöttek hat napot. Ezúttal január 27-én érkeztek, és február elsején fognak távozni. Ez alatt az idő alatt szerdán, az ETO FC Győr II csapatával találkoztak. A fiatal győri gárda az NB III-as bajnokság Észak-Nyugati csoportjában az ötödik helyen áll a tabellán.

A tiszakécskei keretből az edzőtáborba már nem utazott el Vajda Roland Attila, aki családi okokra hivatkozva felbontotta szerződését a klubbal. A csatár egy évet töltött a Tisza-parti kisváros csapatánál. Achilles érüléssel bajlódik Takács Tamás, így ő sincs ott az edzőtáborban, a rehabilitációját végzi. A többiek a büki sportcentrumban végzik azt a munkát, amit a szakmai stáb előírt és előír számukra.

A mostani találkozót is úgy építette fel Balogh Pál vezetőedző, hogy a kezdő játékosok hatvan percet töltöttek a pályán, utána pedig teljes sort cserélt. Látva az eddigi gyakorlatot, rotálja a labdarúgókat, tehát mindenki játszik hatvan és harminc percet is, így ugyan annyi játékidőt kap minden labdarúgó. Az első félidő 35. percében a győriek szerezték meg a vezetést 0–1, amit a 43. percben Bányainak sikerült egalizálni 1–1. Bányai Péternek már ez volt a második gólja és úgy tűnik, hogy csatárként be fog válni. Igaz, volt már NB III-as gólkirály is. A gólon kívül is volt még neki lehetősége, de az kimaradt. A második játékrészben a tiszakécskeiek rákényszerítették az akaratukat az ellenfelükre, de több gólt nem tudtak elérni.

– Minden körülménnyel elégedett vagyunk. Az időjárással is szerencsénk van, nincs rossz idő, az élőfüves pálya is használható, bár eddig műfüvön edzettünk és a Győr II elleni találkozónk is azon volt, mondta Balogh Pál. Csütörtöktől már élőfüvön fogunk gyakorolni és a szombati Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésünk is azon lesz. Ezekkel egy kicsit sakkozni kell és odafigyelni a játékosokra, mert ez a két pálya közötti váltás nem a legideálisabb. Jó választás volt a Győr II elleni találkozó, jó iramú mérkőzést tudtunk velük játszani, amit már a nyáron is megtapasztaltuk. Így bíztunk abban, hogy ez a meccs is jól fogja szolgálni a felkészülésünket. Ez a találkozó beleillett a képbe. Magával a játékkal is elégedettek lehetünk. Én úgy láttam, hogy az 1–1 nem annyira reális, de ahhoz be kellett volna rúgni a helyzeteinket, hogy magabiztos győzelmet szerezzünk. Sajnos nem így történt. Az viszont pozitívum, hogy nem nagyon volt védeni valójuk a kapusainknak. Azt azért hozzáteszem, hogy kedden is két edzést tartottunk, a terhelést kapják a játékosok. Így nem is a mérkőzésre készültünk, hanem arra a munkára, amit előre elterveztünk. Ennek fényében nagyon jó volt ez a találkozó, tette hozzá a vezetőedző.

Tiszakécskei LC–ETO FC Győr II 1–1 (1–1)

Tiszakécske: Szmola –Antal G., Géringer Grünvald, Boldizsár M., Kovács P., Pintér, Klemenc, Sallai, Pataki, Bányai.

Cserék: Baráth B. – Horváth E., Marsa, Sipos, Szabó L., Burdika, Csáki, Tóth B., Balázs B., Tamás K., Zámbó M., Valencsik.

Gólszerző: Bányai 43. percben.

 

Kapcsolódó cikkek