back to top
2025. január 30., csütörtök

heti érdekes

Friss cikkek  

Kétszer is telepítettek már idén halat Tiszakécskén a Holt-Tiszába

A tiszakécskei horgász berkekben nagy vitát váltott ki, hogy pályázat és licitálás után nem a korábbi bérlő, a Tiszakécske és Környéke Horgász Egyesület, hanem a Király és Társa Halászati Kft. nyerte el január elsejétől, a helyi Holt-Tiszák üzemeltetésének a jogát.

Korábban írunk már arról, hogy Tiszakécske Önkormányzata, mivel 2024 december 31-én lejárt a Tiszakécske és Környéke Horgász Egyesülettel kötött halgazdálkodási haszonbérleti szerződése. A képviselő-testület pályázatot írt ki a tiszakécskei Holt-Tisza I., II., III., IV-es szakaszának halgazdálkodási jogának horgászati célú haszonbérbe adására. Az önkormányzat a pályázaton a minimális haszonbérleti díjra, évente hárommillió forintot határozott meg. Összesen hárman pályáztak és licitáltak, a bérleti díjat pedig felnyomták, 20,1 millió forintra, amit a Király és Társa Halászati Kft. ajánlott. Így 2025 január elsejétől ő hozzá tartozik a holtágak üzemeltetése.

A Tiszakécske és Környéke Horgász Egyesület ebbe nem egyezett bele, és jogi útra terelte az ügyet. Azt szeretnék elérni, hogy a holtágba telepített halat fizesse ki az új bérlő az egyesületnek, mert ez egy zárt rendszerű vízfelület és ebbe csak ők telepítettek halakat. A bíróságnak arról kell dönteni, hogy jogos-e az egyesület követelése. Amennyiben igen, akkor a következő tárgyaláson pedig arról kell majd dönteni, hogy mennyi pénz jár majd ezért az egyesületnek.

A Király és Társa ebben az évben már két alkalommal telepített halat a kettes és a hármas holtágakba. Az egyesbe és a négyesbe nem, mert azokon a természetvédelmi kezelési terv szerint nem folytatható horgászat. Amint azt Király Attilától megtudtuk, január 21-én nyolc mázsa keszeget és tíz kiló aranykárászt tettek a kettes holtágba. Január 29-én pedig tíz-tíz mázsa tükör és pikkelyes pontyot telepítettek a kettesbe és a hármasba, amelyek kettő, kettő és fél kilósak voltak.

– Amennyiben az idő engedi, akkor két hét múlva újabb halakat fogunk telepíteni, még pedig húsz, harminc mázsa keszeget, ugyan csak a kettes és a hármas tóba. Február végén harminc mázsa kettő, kettő és fél kiló ponty kerül majd a vízbe, ugyan olyan vegyes arányban, mint először, és valószínűleg a súly is fele, fele arányban lesz, tehát tizenöt, tizenöt mázsa megy bele a kettes és a hármas holtágakba. A tervek szerint március elején, közepén negyven mázsa nagytestű pontyot fogunk telepíteni. Ezek a halak már hat és kilenc kilósak lesznek, aminek a kilencvennyolc százaléka pikkelyes lesz, de ezt csak a kettes holtágba fogjuk beletenni.

Király Attila elmondta még, hogy a telepítés után nincs horgászati tilalom, azonnal lehet a halakat fogni. Hozzátette még, hogy elkezdték az idei évre a bérletek árusítását több városban is, így Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Nagykőrösön, Csongrádon, Szolnokon és természetesen Tiszakécskén is. Többen is éltek már vásárlási lehetőséggel, annak ellenére is, hogy az éves bérleti díj negyvenöt ezerről hatvanötezerre változott. A mostani telepítés alkalmával is már jó néhányan ültek a kettes holtág partján, hogy szerencsét próbáljanak, és fogjanak halat.

Kapcsolódó cikkek