back to top
2025. augusztus 23., szombat

heti érdekes

Friss cikkek  

Tőserdei Népzenei Tábor

A Tőserdei Népzenei Tábor immár hetedik alkalommal hozta össze a népzene, néptánc és hagyományőrzés iránt elkötelezett résztvevőket. A tábor programjai évről évre különleges élményeket kínálnak, ahol a tanulás, az alkotás és a közösségi élmény egyaránt hangsúlyt kap.

Az esemény egyik kiemelkedő része volt Szelesné Kása Ilona, a Népművészet Ifjú Mestere életmű-kiállítása, amely az ökoművészet és a hagyományos kézművesség összefonódását mutatta be. A tábor ideje alatt Hegedűs Zoltán vezetésével Hungarikum vetélkedő is zajlott, amely játékos formában bővítette a résztvevők ismereteit. Lendvai Edit irányította a kézműves foglalkozásokat.

A tánc és a zene sem maradt el: Kovács Norbert Cimbi „Hungarikumok” című előadásával, valamint Csík János, Mészáros János, Hanusz Zoltán és Balogh Kálmán muzsikájával tartott táncház igazi közösségi élményt nyújtott. Kasza Dániel néprajzkutató citerás előadásával idézte meg a Duna–Tisza köze táncházi hagyományait.

A Kackiás FolkSzínház „Betyáradás” című előadása, valamint a moldvai táncház Csipkefa zenekarral szintén nagy sikert arattak. A rendezvénysorozat méltó lezárását a Lakiteleken a Művelődési Házban tartott gálaműsor jelentette. A tábort az Agrárminisztérium támogatta, hozzájárulva a magyar népzenei és néptánc hagyományok továbbörökítéséhez. A helyszínt pedig a Pálinkaház biztosította.

Kapcsolódó cikkek