back to top
2025. október 23., csütörtök

heti érdekes

Friss cikkek  

Fáklyás felvonulással is emlékeztek az ’56-os eseményekre

Délután kezdődött és estébe nyúlóan fejeződött be Nyárlőrincen az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való ünnepség. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is fáklyás felvonulás színesítette a megemlékezést.

Az ünnepség a művelődési ház előtti parkban kezdődött, ahol a Himnusz hangjaira felhúzták a nemzeti színű zászlót. A műsorban közreműködtek a Buzás János Általános Iskola 7. osztályos tanulói, valamint az Első Lovashadosztály Magyarországi Hagyományőrző Csapatának képviselői, akik korhű öltözékükkel igyekeztek a 69 évvel ezelőtti események hangulatát megidézni. A megemlékezés részeként megkoszorúzták az 1956-os emlékművet.

Ünnepi beszédében Pácsa József polgármester elmondta, hogy az 1956-os események megmozgatták az egész országot. Az októberi események a szabadság ünnepét jelentették, mert a tizenkét nap leforgása alatt a diktatúrát egy csapásra működő többpárti demokrácia váltotta fel. Az ünnep a múltunk által ránk ruházott felelősség vállalása, az emlékezés kötelesség, hiszen a történelem természete ilyen, örökséget hagy, a késői nemzedékre, felelősséget tesz a vállunkra, hangsúlyozta a településvezető.

– Ma itt vagyunk és tisztelettel emlékezve beszéljük el a’56 hőseinek történetét. Emlékezünk a hősökre és erőt merítünk ebből az emlékezésből. 1956. október 23. történései ugyanis a jövőnek szóltak, és mai szabadságunk alapját teremtették meg. 1956. október 23-án Budapesten csoda történt. Akkor is, ha a reménykedés és felszabadultság 12 napja után a fegyveres erőszak legázolta a forradalmat. Annak szellemét azonban nem tudta megsemmisíteni.

Mi itt mindannyian a pestis srácok és lányok utódai vagyunk. Az ő élni akarásukból, szabadság vágyukból táplálkozunk ma is. Nekik köszönhetjük azt, hogy olyan erős az immunrendszerünk, hogy képesek vagyunk helytállni és megőrizni önmagunkat. Fontos, hogy emlékezzünk, mert ahol a hősöket becsülik és méltó módon emlékeznek rájuk, ott mindig születnek újak, tette hozzá Pácsa József.

Ezt követően, a hagyományoknak megfelelően meggyújtották a fáklyákat, és az ünneplők, lassú, gyalog menetben, a mintegy egy kilométerre lévő millenniumi emlékműhöz vonultak, ahol a 7. osztályosok adták elő műsorukat, ami történelmi visszatekintés volt, és amit Szenekné Édes Kornélia tanított be.

Kétszáz éve kezdődött a magyar történelem egyik legfényesebb korszaka: a reformkor, mondta beszédében a tanárnő. Ez az időszak hozta meg a magyar nyelv felemelkedését, a nemzeti öntudat megerősödését, és készítette elő a szabadságharcot. A kor nagy művészei – költőink, képzőművészeink, zeneszerzőink – mind cselekvő hazafiságra szólították fel nemzettársaikat.

A reformkor elindítója és egyben egyik legnagyobb alakja Széchenyi István volt.  Ő volt az, aki 200 éve, az 1825-ös országgyűlésen felajánlotta egy éves jövedelmét egy olyan intézet megalapítására, mely a magyar nyelv fejlődését támogatta. Ebből a felajánlásból született meg a Magyar Tudományos Akadémia. De Széchenyi álmodta meg a Lánchidat, a Vaskapu felrobbantásával hajózhatóvá tette az Al-Dunát, beindította a gőzhajózást, hozzákezdett a kanyargó Tisza szabályozásához, és más konkrét intézkedésekkel segítette a nemzet gazdasági felemelkedését. Nem véletlenül nevezzük őt a legnagyobb magyarnak.

A reformkor nemcsak Széchenyit, hanem Kossuth Lajost is adta a magyarságnak. Az ő szava lángra gyújtotta a szíveket. Kossuth az egyik fő szószólója volt a reformoknak. Szorgalmazta a jobbágyfelszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget, a független magyar minisztérium létrehozását. A magyar ipar védelmében megalakította a Védegyletet. És mikor a forradalmi Magyarországot támadás érte, megszervezte a honvédelmet, és a szabadságharc élére állt.

A magyar költészet a reformkorban szárnyalt igazán. Petőfi versei ma is lelkesítenek. A reformkor öröksége ma is velünk él: a szabadság szeretete, a nemzeti öntudat és a közösség ereje.

Beszéde zárásaként az idős Kossuth Lajostól idézett: „Én nagyon öreg ember vagyok. De egyet még most is hiszek: a magyar nemzet élni fog, amíg szívében él a szabadság szeretete.”

Ezt követően Pácsa József polgármester és Szakácsné Marsa Edina jegyző, valamint az általános iskola diákjai itt is megkoszorúzták az emlékművet. Az ünnepség a Szózat hangjaival zárult.

Kapcsolódó cikkek