back to top
2025. december 1., hétfő

heti érdekes

Friss cikkek  

Fellobbant az első adventi gyertya lángja

Advent a karácsonyra készülődés időszaka. Advent első vasárnapján, ami ezúttal november 30-ra esett, gyújtjuk meg az adventi koszorún lévő első gyertyát.

A hagyományoknak megfelelően Nyárlőrincen az óvoda előtti parkban tartják az adventi megemlékezéseket. A felállított jászol mellett az egyik adventi koszorún négy lila és egy rózsaszín gyertya díszelgett. Mellette egy másik koszorún pedig elektromos világítótestek várták azt, hogy közülük egy, advent első vasárnapján, fényt tudjon árasztani.

A megjelenteket ifj. Varga Imre a nyugdíjas klub vezetője köszöntötte, majd átadta a szót, illetve a hangot az óvónőknek. Ezen az estén ugyanis ők és az óvodások szerepeltek. Az óvodapedagógusok alkalomhoz illő énekkel köszöntötték a szép számmal megjelent érdeklődőket, majd pedig hol az óvodások, hol pedig ők mutatták be műsorukat.

Az is hagyomány, hogy a településen a gyertyákat a katolikus plébános, illetve a református tiszteletes gyújtja meg a gyertyákat. Ezúttal Kókai Géza tiszteletes urat kérték fel erre, aki egy történettel kezdte mondókáját. Elmondta azt is, hogy advent a várakozás ideje. Az advent szó a latin adventus Domini, azaz az Úr eljövetele kifejezésből ered, ami Jézus Krisztus születésére utal. Azt tudjuk, hogy a keresztény népeknél az advent, a karácsonyi időszak eljövetelét jelöli.

A keresztény vallásban az adventi koszorú Isten örök szeretetét jelképezi. Ezért készítik örökzöld növények ágaival az adventi koszorút, mert a reményt és az életet szimbolizálják. Az adventi gyertyák fénye a növekvő világosságot és Jézus eljövetelét jelenti a keresztények számára. Az adventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya díszeleg. Az első jelentése a hit, a másodiké a remény, a harmadiké az öröm, a negyediké pedig a szeretet jelenti.

Az első gyertyát Kókai Géza gyújtotta meg, és amikor fellobbant a lángja, ugyan abban a másodpercben a másik koszorún is kigyulladt az első égő. Ezt követően, szintén a hagyományoknak megfelelően, meleg teával, forralt borral és mogyoróval kínálták a nyugdíjas klub tagjai a jelenlévőket. Eközben a gyerekek örvendeztek, a felnőttek pedig meghitten beszélgettek egymással.

 

Kapcsolódó cikkek