heti érdekes

Friss cikkek  

Legyőzte idősebb ellenfeleit, indulhat a világbajnokságon Trencsényi Anna

Ezen a hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezték meg a II. ifjúsági és U23-as válogató kenu verseny, amelyen a szentkirályi Trencsényi Anna is indult, és ragyogó eredményt ért el.

Annáról több alkalommal írtunk már, de mindig okoz kellemes meglepetéseket. A szentkirályi származású, korábban tiszakécskei színekben versenyző kenus, jelenleg a Szegedi Piarista Gimnázium sporttagozatának kilencedik osztályát végezte el, egyesülete pedig a Szegedi VSE.

Bár még csak 15 éves, de ezúttal az U18-as korosztályban indult el C1 200 és C1 500 méteren. És ha már ott volt, akkor a döntőt is megnyerte. Ez a remek teljesítmény pedig azt jelentette számára, hogy indulhat az U18-as korosztály kajak-kenu világbajnokságán, amit július 1 és 5 között Kanadában rendeznek.

Az első versenynap végén így nyilatkozott: „Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy megnyerem ezt a döntőt. Abban reménykedtem, hogy dobogóra állhatok, de a győzelem inkább csak az álmaimban szerepelt. Szerencsére jól kaptam el a rajtot, végig tudtam őrizni az előnyömet, és nagyon bízom benne, hogy ez a siker világbajnoki indulást ér majd. A tavalyi ORV után ez lehet az első igazán nagy nemzetközi versenyem” – mondta mosolyogva Trencsényi Anna.

Kapcsolódó cikkek