Lejátszotta újabb felkészülési mérkőzést a Tiszakécskei LC NB II-es labdarúgó csapata. A Bükkfürdői edzőtábor befejezéseként a harmadosztályú VSC 2015 Veszprém volt az ellenfele.
Az edzőtáborból hazafelé tartó csapat szombaton délelőtt Veszprémben megállt, hogy a helyi NB III-as csapat ellen zárja le ennek a hétnek a végét. A 17. percben Sós Bence végezhetett el szabadrúgást, ami utat talált a veszprémi kapuba 0-1. Egy perccel később egy tizenhatoson belüli szabálytalanság után egyenlített a hazai csapat 1-1. Tíz perccel később a vezetést is megszerezte a Veszprém 2-1. A második félidő elején a Tiszakécske is büntetőhöz jutott, amit Myke Ramos értékesített 2-2. A találkozó vége felé ismét a tiszakécskei csatár volt eredményes, így beállította a 2-3-as végeredményt.
– A mutatott játék megfelelő lezárása volt az edzőtábornak. Utazásból érkeztünk Veszprémbe, fáradt volt a csapat, úgy is mozogtunk. Ettől függetlenül a mérkőzésnek voltak olyan momentumai, amikor ki-ki meccset játszottunk, de olyan is, amikor mi domináltunk. A felkészülési tervezettnek megfelelő állapotban vannak a játékosok. Most mindenki két nap pihenőt kap, kedden reggel találkozunk, amikor és két edzéssel folytatjuk a bajnokságra való felkészülést, mondta Pintér Csaba vezetőedző.
VSC 2015 Veszprém-Tiszakécskei LC 2-3 (2-1)
Tiszakécske: Esery (Kiss Á. 46.) – Balla D., Heil (Szekér B. 85.), Éger Zs. (Pap D. 85.), Sós B. – Lucas (Onovo 72.), Varga J. (Budai 85.) – Usai (Milicz 60.) – Kócs-Washburn (Zámbó 27., Gyenes 68.), Wirth (Ramos 46., Takács 85.), Pataki (Klemenc 85.).
Gólszerző: Sós 17., Ramos 47., 83. percben.



