Az NB III-as labdarúgó bajnokság Dél-Keleti csoportjában vasárnap, a 12. fordulót bonyolítják le. A Tiszakécskei LC hazai pályán fogadja Vasas FC II csapatát.
A nagy múltú fővárosi gárda második csapata a találkozó előtt a negyedik helyen áll a tabellán. Az eddig lejátszott tizenegy mérkőzésükből hetet megnyertek, egy alkalommal döntetlent játszottak, háromszor pedig vesztesként hagyták el a pályát. Összesen huszonkét pontot gyűjtöttek. A legutóbbi mérkőzésükön hazai pályán 1–1 arányú döntetlent játszottak az utolsó helyen álló Dabassal. Nem lehet tehát lebecsülni a fiatal társaságot.
A Tiszakécskei LC a tizenegyedik fordulóban a Szolnok otthonában játszott, és hatalmas küzdelemben szerezte meg a három pontot. A mérkőzés második félideje nagyon izgalmas volt. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de nem sokkal később egyenlített a TLC. A szolnokiak azonban újabb góllal ismét előnyhöz jutottak. A végjáték minden bizonnyal emlékezetes marad azon a tiszakécskei szurkolók számára, akik látták a találkozót. A 85. percben sikerült az egyenlítés, majd pedig a hosszabbítás 93. percében Balázs Benjamin bomba góljával a győzelmet is megszerezte a Tiszakécske. Ez pedig azt jelentette, hogy a vezetést is átvették a tabellán.
A Vasas II ellen sem lesz könnyű mérkőzés, mert a fiatalok rengeteget futnak, és jól is céloznak, hiszen eddig már huszonnégy alkalommal vették be az ellenfelük hálóját. Ettől függetlenül a Tisza-parti kisváros csapatának ezúttal is az a célja, hogy megnyerje a találkozót. Amennyiben ez sikerül, akkor továbbra is az élen fognak tartózkodni.
A Tiszakécskei LC–Vasas FC II találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a Városi Sportcentrumban.