back to top
2024. október 22., kedd

heti érdekes

Friss cikkek  

Határbejárást tartottak a tiszakécskei lovasbarátok

Megtartotta hagyományos őszi határbejárását a Tiszakécskei Lovas Egyesület. A fogatok és a lovasok ezúttal Lakitelekre mentek át, hogy jóízűen elfogyasszanak egy ebédet. Utána természetesen visszamentek a kiindulási ponthoz.

A Tiszakécskei Lovas Egyesület hosszú idő óta, tavasszal és ősszel határbejárást tart. Ennek több célja is van, még pedig megnézik a Tiszakécskéhez közel lévő művelt területeket, járatják a lovakat, és nem utolsósorban szorosabbra fogják a lovas emberek és az ismerősök közötti barátságot. Ilyenkor ugyanis nem csak a lótartó emberek utaznak, de a családtagjaik és azok is, akik szeretik az állatokat. Közben természetesen sok mindent meg tudnak beszélni, nem csak a lótartással és a földműveléssel kapcsolatban, és uram „bocsá”, de előkerülnek a pálinkás, boros és sörös üvegek is.

Ezúttal nyolc fogat indult az egyesület pályájáról, valamint három lovas. Voltak közöttük helyiek, de csatlakoztak hozzájuk szentkirályi, tiszaalpári, cserkeszőlői, de még kecskeméti lovas barátok is. – Az útvonalunk úgy kezdődött, hogy megnéztük a tiszakécskei rétet, a Csér partot, kerekdombi rétet, átmentünk az M44-es főút alatt a körforgalomnál, mondta Dudás György az egyesület elnöke. – Amennyiben két, három nappal korábban esett volna az eső, akkor nem tudtak volna lemenni a rétbe és más, homokosabb útvonalat kellett volna választaniuk. Utána a lakiteleki tehenésztelep felé hajtottunk, átmentünk a szentkirályi úton, onnan érkeztünk Kapásfaluba, vagyis az oncsai részre az erdészházhoz. Ott főzte meg Tóth László a Pusztai László lovas tagunk által felajánlott birkát. Természetesen jöttek olyan barátok is, akik ezúttal nem fogattal érkeztek, de szerettünk volna velük is találkozni. Így elfogadták a meghívásunkat kunszentmártoni ismerőseink is.

Dudás György elmondta még, hogy minden évben legalább két alkalommal tartanak határbejárást, de az elmúlt évben hármat, amikor Tiszaalpárra is elmentek. A mostani útvonal két és fél óráig tartott és háromszor álltak meg pihentetni a lovakat. Az ebéd elfogyasztása után felkerekedtek és akkor már csak egy megállóval, de hazahajtottak, még sötétedés előtt. Dudás György az ebéd elfogyasztása előtt megköszönte mindenkinek a segítségét és támogatását.

Az elkövetkezendő évben tavasszal ismét megrendezik a határbejárást, de az majd csak közvetlen előtte fog kiderülni, hogy milyen útvonalat választanak, merre fognak menni.

Kapcsolódó cikkek