back to top
2025. január 10., péntek

heti érdekes

Friss cikkek  

Jogi útra terelik a horgászok az ügyet, de az önkormányzat nem fél ettől

Korábban írtunk már arról, hogy a tiszakécskei Holt-Tiszának új bérlője van, aki pályázat kiírása, majd licitálás után nyerte el a víz használati jogát. A helyi horgász egyesület ezt nem tudja elfogadni és jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy az önkormányzat új pályázatot írjon ki.

Verebély Tibor a Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesület elnöke levelet juttatott el hozzánk, melyben leírja, hogy a közgyűléstől azt a felhatalmazást kapták, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az egyesület megmentése érdekében, és tereljék jogi útra az eseményeket. Az eljárásokat ügyvédükkel elindították, a „pályázatnak” nevezett iromány érvénytelenítéséért, másik vonalon jogvédelem mellett a vízben levő halak tulajdonjoguk alapján való kifizetéséért. Mi még mindig abban reménykedünk, hogy a dolgok békésen elrendeződnek, mellénk áll az egész képviselő-testület, a polgármester úr hiszen Tiszakécske legnagyobb civil szervezetéről van szó, fogalmazott Verebély Tibor.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Tóth Jánost Tiszakécske polgármesterét, aki másképpen emlékszik a történtekre. – Mivel 2024 december 31-én járt le az egyesülettel kötött halgazdálkodási haszonbérleti szerződés, ezért a képviselő-testület pályázatot írt ki a tiszakécskei Holt-Tisza I., II., III., IV-es szakaszának halgazdálkodási jogának horgászati célú haszonbérbe adására. Az önkormányzat a pályázaton a minimális haszonbérleti díjra hárommillió forintot határozott meg, amivel az éves fűnyírást, karbantartást a II-es és a III-as holtágnál el lehet végezni, mert ez a két holtág van horgászatra engedélyezve. Az I-es és a IV-es nem, mert azokon a természetvédelmi kezelési terv szerint nem folytatható horgászat. Ha mi pénzéhesek lettünk volna, akkor sokkal nagyobb összeget határoztunk volna meg, de nem ez a lényege a történéseknek. Ami történt, azt nem mi alakítottuk így ki. Mivel önkormányzati tulajdonú vízfelületről van szó, ezért a törvény szerint meg kellett pályáztatni. A pályázatra már az első alkalommal is hárman jelentkeztek, nem pedig ketten. Viszont az első pályázati kiírásnál a hiánypótlási lehetőség nem szerepelt a felhívásban. Az hamar kiderült, hogy mind a három pályázó hibásan vagy hiányosan adta be a pályázatát. Mivel nem érkezett be érvényes pályázat, így az eljárás eredménytelen lett és kiírtuk az új pályázatot, amibe már beletettük a hiánypótlás lehetőségét. A pályázati felhívás nem volt diszkriminatív, minden pályázó azonos eséllyel indulhatott.

A képviselő-testület a Pénzügyi, Vagyonhasznosító és Településfejlesztési Bizottságot bízta meg a pályázat lebonyolításával. Azóta az egyesület jelezte, hogy szerinte az ÁFA miatt diszkriminatív volt a felhívás, illetve igényt tart a telepített halak értékére. Az észrevételek közül egyik sem áll meg, mivel a pályázók választhatták meg gazdasági tevékenységük során, hogy ÁFA alanyok-e, vagy sem. A haltelepítés a törvény által előírt kötelessége volt az egyesületnek a halállomány fenntartása, esetlegesen fejlesztése érdekében. Ha törvény másként nem rendelkezik, akkor a Magyarország halgazdálkodási vízterületein élő halállomány az állam tulajdonát képezi. Emiatt az önkormányzat az egyesületnek nem tartozik semmivel, hangsúlyozta Tóth János.

A horgászok másik félelme az volt, hogy a bérlő esetleg lehalássza majd a vizet. A közgyűlésen ezt cáfolta Király Zoltán, de Tóth János is azt mondta, hogy a vizet nem lehet lehalászni, mivel csak horgászat folytatható halászat nem. A törvény szerint az új bérlőnek is kell a halgazdálkodási terv alapján, ahogy az egyesületnek is kellett, a halállomány fenntartása, fejlesztése érdekében telepítést végeznie. A bérlőnek is érdeke az, hogy minél több hal legyen a vízben, mert akkor annál több éves- és napijegyet tud eladni.

– A minimálisan elvárt haszonbérleti díj hárommillió forint volt, amely a licit során emelkedett meg 20,1 millió forintra. Mi nem félünk attól, ha az egyesület most jogi útra akarja terelni az ügyet. Az önkormányzatnak mindig úgy kell eljárnia, hogy az törvényes legyen. A pályáztatás során minden törvényesen zajlott le. Ha kell, álláspontunkat a bíróság előtt is meg tudjuk védeni, de mi teljesen nyugodtak vagyunk. Az önkormányzatunk a Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesület felé nem tartozik semmiféle elszámolási kötelezettséggel, tette hozzá Tóth János.

 

 

Kapcsolódó cikkek