Gyermek zsivajtól volt hangos Nyárlőrincen a művelődési ház nagyterme. Nem is csoda, hiszen a Buzás János Általános Iskola alsó tagozatos diákjai ott tartották a farsangjukat.
Hagyomány az intézménynél az, hogy az alsó és felső tagozatos osztályok külön helyszínen tartják a farsangjukat. Addig, míg a kisebbek a művelődési házban, a felsősök maradtak az oktatási intézményben.
Az alsósoknál ezúttal a negyedik osztályosok mentek fel először a színpadra és elmondták, hogy mikor kezdődik a farsang, mikor van vége és milyen népszokások őrzik a hagyományt. Ezt követően Horváthné Dékány Judit tanító nénit, a Fülemüle énekkar vezetőjét kérdezték arról, hogy mikor alakult a csoport és hogyan viselkednek a gyerekek a próbákon? Természetesen utána ők léptek fel a színpadra. Az Up for Dance csoport táncosai követték őket, akiknek Szekeres Ágnes a tánctanáruk. Ágnes szintén kapott kérdéseket a gyerekektől. A kisdiákok remek mozgással, kitűnő táncot mutattak be. A negyedik osztályos diákok sem maradtak le, mert Golovicsné Oláh Ágota osztályfőnök is kapott kérdéseket. Ezt követően pedig ők táncoltak a színpadon, majd pedig közös mozgás következett Up for Dance tagjaival.
Hagyomány ennél a korosztálynál az, hogy a jelmezbe öltözött tanulók egyenként mennek fel színpadra és megmutatják, megmondják, hogy minek öltöztek. A mostani fellépés nagyon sokrétűek és kreatív volt. A hagyományosnak számító tündérlány, cica, lepke, boszorkány, cowboy, mellett volt huszár, pon-pon lány, tűzoltó, denevér, de még könyvmoly is, hogy csak néhányat említsünk.
Akadt néhány szülő, akik vállalták, hogy ha nem is öltöznek jelmezbe, de fejdíszükkel, vagy arcfestésükkel utaltak arra, hogy bizony ők is szeretik a farsangot. Természetesen nem maradt el a hagyományos fánk sem, amit a szülők, nagyszülők készítettek, a különböző sütemények, szendvicsek mellett. Na és persze az üdítőitalok sokaságából is válogathattak a gyerekek. A farsangi mulatság legjobban várt eseménye minden évben a tombolahúzás. Ezúttal is számtalan tárgy várt és lelt gazdára. A fődíj pedig ezúttal sem volt más, mint egy torta.
Addig míg az alsósok a művelődési házban farsangoltak, a felső tagozatosok az iskola aulájában tették ugyan ezt, természetesen más körülmények, és érettségüknek megfelelően. A tanulók maguknak készítettek szendvicseket és náluk a zene játszotta a főszerepet. De itt sem maradt el a kreativitás, mert a nyolcadik osztályosok a folyosón kialakítottak egy jósdát, ahol minden érdeklődőnek és kíváncsiskodónak jósoltak. Közös azért volt az alsósok és a felsősök programjában, még pedig az, hogy a felsősöknél is húztak tombolát, aminek a fődíja szintén egy torta volt.