back to top
2025. április 15., kedd

heti érdekes

Friss cikkek  

Félévszázada épített óvoda születésnapját tartották

Több, mint hetven éve működik Lakiteleken óvoda. Az első, az úgynevezett régi, a Széchenyi körúton, a másik az új, pedig a Kiss János utcában. Ez utóbbit ötven évvel ezelőtt építették, de azóta már több felújításon és bővítésen is átesett. Ennek az intézménynek ünnepelték most az ötvenéves születésnapját.

A jelenlévőket Aszódiné Magyar Beáta főigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy nagy izgalommal készültek erre a napra, mert nem kis dolog egy község életében, hogy ötven éve áll fenn egy óvoda. Már 1954-ben működött a településen egy óvoda, de az kevésnek bizonyult, így 1975-ben egy újabb épület átadásával tudták hosszútávon megalapozni az óvodai nevelés feltételeit, biztos alapokra építeni a jövőt.

– Ez az esemény nem csak az óvodának, hanem Lakiteleknek is az ünnepe. Ma nem csak egy számot ünneplünk, hanem egy közösség történetét, egy elhivatottsággal épített jövőt és rengeteg csillogó gyermek szempár emlékét idézzük fel. A Szivárvány Óvoda önmagában is sokat mondó, mert a szivárvány a sokszínűséget, az összetartozást, a reményt és az örömöt jelképezi. Mind azt, amit ez az óvoda öt évtizeden át, nap mint nap adott a gyermekeknek, a családoknak, az itt dolgozóknak, Lakitelek közösségének. A gyermekek itt nem csak tanulhatnak, kibontakozhatnak, önmaguk lehetnek, fejlődhetnek és szárnyalhatnak. Köszönet mindazoknak, akik ezt az óvodát alapították, építették, fejlesztették és élettel töltötték meg. A jövőbe nézve egy dolgunk van, tovább vinni ezt az örökséget és biztosítani, sok évtizeden át a gyermekeknek, a felfedezést, a játékot és a fejlődést, hangsúlyozta Madari Róbert polgármester.

Sütő Lászlóné, aki 33 évig volt az intézmény vezetője visszaemlékezett a régi időkre, egy ötven évvel ezelőtti újságcikkből idézett, melyben a szerző azt írta, hogy 1975-ben 1.3 millió forint költségből felavatták Lakiteleken az új száz személyes óvodát. Ebből a lakosság, az ÁFÉSZ, a helyi Szikra Termelőszövetkezet, 224 ezer forintot teljesített. A téesz nyolcvanezer darab téglát biztosított, az építéshez, az állami gazdaság pedig 1974-ben és 75-ben ötszázezer forinttal támogatta az építkezést. A villanyszerelők 13 ezer forintos társadalmi munkával segítették az óvodát, Boros Gábor bádogos, helyi kisiparos pedig az esőcsatornák készítését végezte el társadalmi munkában. Az átadási ünnepségen Dékány István a nagyközségi tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Az új intézményt Mészáros Borbála vezetőóvónő vette át, a gyerekek és a szülők nevében. Mészáros Borbála 1954-ben érkezett Lakitelekre és ő volt az első óvoda vezetője. 1954-től, 1975-ig irányította a régi óvodát, amit azóta többször is átalakítottak és felújítottak.

Az új óvoda vezetője Dékány Zoltánné lett, aki tíz éven keresztül vezette az intézményt. Az első évben 106, öt évvel később pedig már 195 kisgyerek járt óvodába. 1985-ben Sütő Lászlóné vette át az óvoda irányítását. A későbbiek folyamán befogadták a fogyatékkal élő gyerekeket, és az autistákat is. Az épületet pedig folyamatosan bővítették, a jelenlegi állapotát 2013-ban nyerte el. Aszódiné Magyar Beáta hét éve vezeti az intézményt, az azóta eltel időszakban történt sikerekről és gondokról is beszélt.

Olajos István az általános Iskola igazgatója egy fotókból összeállított képet adott át a főigazgató asszonynak, aminek a közepébe Vargáné Darabos Márta tanítónő írt verset. A műsorban közreműködött Kovács Lili Janka, aki kiscsoportos létére kiválóan énekelt, az óvoda táncműhelye, verset mondott Fehér István alpolgármester. Ezt követően felavatták Czinege Edit helyi kerámikus által készített szivárvány jelképet, amit a bejárati ajtó felett helyeztek el.

Az ünnepség után a tornaszobában fotókból összeállított történelmi kiállítás várta a jelenlévőket, majd Fehér István pohárköszöntője után kis állófogadást tartottak. Természetesen nem maradt el a születésnapi torta sem, amely epres ízű volt.

Kapcsolódó cikkek