back to top
2025. december 1., hétfő

heti érdekes

Friss cikkek  

Nem csak színpadon, de táncházban is ropták a táncot

Ötödik alkalommal rendezték meg a Tiszakécskei Táncháztalálkozót az Arany János Művelődési Központ színháztermében. Az eseményre az ország számos pontjáról, de még a határon túlról is érkeztek kiváló néptánccsoportok.

Tiszakécskén a citeraoktatáson kívül nagy hagyománya van a néptánc és népzene hagyományának. Jelenleg is több fiatal, főleg lányok, szakemberek irányítása mellett, tanulják a különböző nép táncokat. A hagyományteremtés fontos a város számára, ezért is rendezték meg már ötödik alkalommal a tánctalálkozót. A fellépőket a kiskunfélegyházi Gulyás László vándormuzsikus mutatta be, aki közeli kapcsolatban van a néptánccal. Az ő humora még külön színesítette az estet.

Azt egyébként meg lehetett figyelni, hogy voltak olyan együttesek, ahol ugyan olyan számban voltak fiúk és lányok, de olyan is volt, ahol a lányok voltak többen. Ilyen esetben a lányok a lányokkal táncoltak, ami a korábbi évtizedekben sem volt ritka. Éppen ezért Gulyás László arra ösztönözte a fiatalembereket, hogy minél többen menjenek el táncolni, mert ha már elmennek, akkor ott is maradnak, mert szép lányok között táncolhatnak.

A határon túlról Szilágybagosról érkezett a Dörömbölő Néptáncegyüttes, akik fergeteges táncot mutattak be. De ugyan ezt lehet elmondani valamennyi együttesről is, akik megmutatták tánctudásukat. Öröm volt nézni, hogy nagyon sok fiatal mutatkozott be, ez pedig azt jelenti, hogy nem hagyják elhalványodni a magyar népzenét és néptáncot. A Dörömbölő néptáncegyüttesen kívül színpadra lépett a kecskeméti Hírös Néptánctanoda Csutora csoportja, a Mecsek Táncegyüttes, a kiskunfélegyházi Padkaporos Táncműhely, a Padkaporos Táncegyüttes Pitypang csoportja, a Lakiteleki Ifjúsági Néptánccsoport, a helyi Kis-Tisza néptánccsoport, valamint a Mizsei Vadrózsák Vadhajtás csoportja. Valamennyi egyesület két alkalommal lépett fel és mutatkozott be.

Az ilyen tánctalálkozók velejárója a táncház, amelyen természetesen ezúttal is minden színpadra lépett együttes ott volt és közösen táncoltak a Juhász Zenekar zenéjére. Persze a táncházba, a fellépőkön kívül, bárki bekapcsolódhatott, és be is kapcsolódott, még hozzá úgy, hogy ing nem maradt szárazon.

 

Kapcsolódó cikkek