Folytatódik a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság, még pedig a 20. fordulóval. Ebben a Tiszakécskei LC csapata a Vasas FC-t fogadja. Az biztos, hogy ez a találkozó nem lesz könnyű a Tisza-parti kisváros labdarúgói számára.
A két egyesületnek egészen mások a céljai vannak az NB II-es bajnokságban. A Vasas egyértelmű célja, a magasabb osztályba, az NB I-be való feljutás és ezt hangoztatják is. A téli átigazolási időszakban ennek megfelelően érkeztek, illetve távoztak játékosok. Az eddig lejátszott tavaszi négy fordulóból a Csákvár ellen döntetlent játszottak, a Kecskeméti TE-t, csak úgy, mint a Békéscsabát legyőzték. A legutóbbi hazai mérkőzésükön pedig jobbnak bizonyultak a Karcagnál. Ez pedig azt jelenti, hogy a négy mérkőzésből megszerezhető tizenkettőből mindössze két pontot hullajtottak el, tízet pedig begyűjtöttek. Ezzel pedig, a listavezető Budapest Honvéd mögött, három ponttal lemaradva, a második helyen állnak a tabellán.
Ezzel szemben a Tiszakécskének is egyetlen célja van, még pedig a biztos bennmaradás. Ugyan az első két tavaszi mérkőzésüket a Kozármisleny és a Mezőkövesd ellen elveszítették, de a Soroksárt legyőzték, a Szeged otthonában pedig egy pontot szereztek. Mind a négy mérkőzésről el lehet azt mondani, hogy partiban voltak az ellenfelükkel, sőt a két elvesztett találkozót, valamint a döntetlent is megnyerhették volna. Sajnos ezeken a találkozókon több sérülés és betegség is akadályozta azt, hogy minden esetben a legjobb kezdő összeállításban fussanak ki a játékosok a pályára. Az azonban már látszik, hogy a csapat egységes, egyre jobban érzik egymás mozgását a játékosok, aminek előbb, vagy utóbb, de biztosan meg lesz az eredménye.
A legnagyobb probléma most is, és már régóta, a góllövéssel van, pedig ziccereket alakítanak ki. A tavaszi négy mérkőzésből négy alkalommal találtak az ellenfeleik kapujába, ami csak azért kevés, mert ehhez csak négy pont társult. Ezzel szemben Esery Desmondnak hétszer kellett kivenni a labdát a hálójából. A fiatal, február 18-án lett tizennyolc éves kapus egyre jobban bizonyítja azt, hogy érdemes volt őt leigazolni. A Mezőkövesd ellen hatalmas bravúrokat hajtott végre, és a Szeged ellen is voltak remek védései, és csak büntetőből kapott gólt. Sajnálatos módon néhány tiszakécskei szurkoló egy-két rossz megmozdulásával elégedetlen, de nem, szabad elfelejteni, hogy nála sokkal tapasztaltabb hálóőrök is vétenek hibát, nem is keveset. Azon kívül Pintér Csaba vezetőedzőnek, a sérülések és betegségek miatt, a fiatal szabály betartása miatt meg volt és meg van kötve a keze.
A hétvégi Vasas elleni találkozó esélyese természetesen a fővárosi gárda, de a labdarúgásban annyi minden történhet, hogy akár meglepetést is okozhat a Tiszakécske. Ezzel kapcsolatban Pintér Csaba az alábbiakat nyilatkozta.
– Azzal mindenki tisztában van, hogy más célokért küzdünk ebben a bajnokságban, mint a Vasas. Az eltiltások, sérülések, betegségek nem könnyítik meg a helyzetünket. Éppen ezért a legnagyobb fegyelemre és koncentrációra lesz szükségünk, hogy hazai pályán elérjük a céljainkat. Tudjuk, hogy a Vasas nagyon jól szerv
ezett, nagyon jó erőkből álló csapat, de ettől függetlenül nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk, illetve ki kell használni a hazai pálya előnyét, erejét, a szurkolókkal együtt.
Mivel az elmúlt fordulóban, a Szeged elleni találkozón Balázs Benjamin, valamint a kispadon helyet foglaló Varga József is megkapta az ötödik sárga lapját, így rájuk nem számíthat Pintér Csaba. Sajnálatos módon a sérültek sem épültek még fel, és újabb játékosok betegedtek meg. Azt csak az utolsó pillanatban lehet majd megtudni, hogy közülük vasárnapra ki lesz majd bevethető, így az amúgy sem könnyű mérkőzés még nehezebb lesz.
– Nem könnyű a helyzetünk, a keret nagyon szűk, de igyekszünk ebből kihozni a maximumot, mert nincs más választásunk. Akik most lehetőséget kapnak, azoknak kell bizonyítani. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a szűk létszám ellenére is meg van a keretben az a minőség, hogy megpróbáljunk jó eredményt elérni, hangsúlyozta a vezetőedző.
A Tiszakécskei LC-Vasas FC találkozó vasárnap 15 órakor kezdődik a Városi Sportcentrumban.


