back to top
2024. október 23., szerda

heti érdekes

Friss cikkek  

Rangadó vár a Tiszakécskére vasárnap az ESMTK ellen

Kilenc fordulót játszottak le eddig az NB III-as labdarúgó bajnokság Dél-Keleti csoportjában, vasárnap a tizedik következik. A Tiszakécskei LC az Erzsébeti Spartacus Munkás Testgyakorlók Köre Labdarúgó Egyesület gárdáját fogadja.

A fővárosi csapat eddig nagyon jól szerepelt a bajnokságban, mert hat mérkőzést megnyertek, három alkalommal döntetlent játszottak, de még nem találtak legyőzőre. Így huszonegy ponttal a harmadik helyen állnak a tabellán. Legutóbb hazai pályán a Dabast verték 1–0-ra. Ez pedig azt jelenti, hogy jól indították ezt a bajnoki szezont. Ugyan csak huszonegy pontot gyűjtött a Tiszakécske is, de jobb gólkülönbséggel ők a másodikok.

A Tiszakécske az elmúlt hétvégén Martfűn szerepelt, nem könnyű mérkőzést játszva, de sikerült begyűjteniük a három pontot. A találkozón egyetlen gól esett, mégpedig a 82. percben, amit Marsa Levente szerzett. Mindössze két perccel korábban kapott lehetőséget Balogh Pál vezetőedzőtől, hogy pályára lépjen, de rögtön meg is hálálta.

– Szerintem ilyen még nem fordult elő velem, hogy a pályára lépésem után két perccel gólt tudtam szerezni. Ez a Martfű ellen kivételes volt. Örülök a gólomnak, a győzelemnek, hogy együtt tudtuk a csapattal ezt megélni. A mérkőzés végén volt még egy kapufám, is, az is bemehetett volna. A szabadrúgás variációt edzésen sokat gyakoroltuk, hogy visszarúgjuk a tizennégyes zónába. A találkozó után, mivel csak ez az egy gól esett, és sikerült begyűjtenünk a három pontot, nagyon jó volt a hangulat. A srácok nagyon sokat dolgoztak az egész mérkőzés alatt, így nekik köszönhető az, hogy kikaparták a győzelmet. Én úgy mondanám, hogy nekem most szerencsém volt. Viszonylag sok szurkoló biztatott bennünket, ami jó érzéssel töltött el minket. Azt gondolom, hogy Koncz Zsolt a martfűiek vezetőedzője, akit személyesen is ismerek, jól felkészítette a csapatát, de nekünk sikerült nyernünk. Egy nagyon erős Martfűt sikerül legyőznünk – mondta a középpályás.

Vasárnap újabb nehéz mérkőzés vár a Tiszakécskére, mert az ESMTK érkezik a Városi Sportcentrumba. Mondhatjuk azt, hogy ez rangadó lesz, ami eldöntheti azt, hogy ki kerül feljebb, vagy lejjebb a tabellán. Ezzel kapcsolatban Marsa Levente bizakodó. Elmondta, hogy szeretnének minél jobban szerepelni, attól függetlenül, hogy az ESMTK is egy nagyon jó csapat. Évek óta meghatározóak a bajnokságban, jó focit játszanak, de hazai pályán minél jobb eredményt szeretnének elérni a szurkolók segítségével.

A Tiszakécskei LC–ESMTK találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a Tiszakécske Városi Sportcentromban.

Kapcsolódó cikkek