A hagyományoknak megfelelően ezúttal is vasárnap, nem pedig szombaton tartották Nyárlőrincen az első adventi gyertya gyújtását.
Az óvoda előtti parkban kivilágított fények, betlehemi jászol, valamint a négy gyertyát tartó koszorú fogadta az érkezőket. Először ifj. Varga Imre az Őszi Fény Nyugdíjas Klub és Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Marsa Lázár, Kun Magdolna: Régi karácsonyom című versét mondta el. Őt követték a Buzás János Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói, akik egy novellát olvastak fel. Kókai Géza református tiszteletes az első gyertya jelentéséről, a hitről beszélt, majd meggyújtotta az első lila gyertyát.
Az önkormányzat jóvoltából a nyugdíjas klub tagjai meleg teát, forralt bort készítettek, amit földimogyoróval és szaloncukorral együtt kínáltak azoknak, akik részt vettek az első adventi gyertya meggyújtásán.