Lakiteleken immár hagyománnyá vált a Wass Albert felolvasó maraton, amelyet a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület szervez. Az esemény része egy világszerte több helyszínen zajló, maratoni Szépirodalmi Ünnepnek, amelyet minden évben február utolsó hétvégéjén rendeznek meg.
Az eseményhez önkéntesen csatlakozó magyar közösségek két napon keresztül párhuzamosan olvasnak fel az erdélyi író, valamint más magyar írók és költők műveiből. A lakiteleki helyszín a Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér egyik terme volt, amelyet a szervezők az alkalomhoz méltó módon rendeztek be.

A program egyik kiemelt pillanata volt, amikor országszerte és a világ számos pontján egyszerre olvasták fel Hegedűs Gergely András, a felolvasások országos kezdeményezője és főszervezője köszöntőjét. Az eseményre félórás időbeosztás szerint lehetett jelentkezni, de a helyszínen is volt lehetőség csatlakozni a szabad helyekre.

A 25 órán át tartó folyamatos felolvasás során húsz olvasó tolmácsolta tizenhárom magyar író műveit. Wass Albert mellett Bánffy Miklós, Kolozsvári Grandierre Emil, Mikszáth Kálmán, Polcz Alain, Buda Ferenc, Bereményi Géza, Kosárkyné Réz Lola, Tamási Áron, Móricz Zsigmond és Illyés Gyula alkotásai is helyet kaptak a programban. Emellett két helyi író, Heinrich Gábor és Lőrincz István műveiből is felolvastak részleteket.

Az esemény nemcsak irodalmi, hanem közösségi élmény is volt, hiszen a résztvevők végig élvezhették a szervezők által biztosított teát, kávét, gyümölcsöket és süteményeket, valamint olyan helyi finomságokat, mint a fürjtojás-krémes, sajtkrémes, szalámis és libazsíros kenyér. A Lakiteleki Faluszépítő Egyesület által szervezett rendezvény ápolja Wass Albert és más magyar írók szellemi örökségét.