Lakiteleken ismét megtelt a Petőfi Sándor Művelődési Ház élettel, zölddel és lelkes kertbarátokkal, hiszen megrendezésre került a magbörze. A programot a CSAK Csoport és a Színeskert Alapítvány szervezte, Lakitelek Önkormányzata és a HUMUS támogatásával.
„Maximálisan sikerült elérni azt, amit szerettünk volna” – értékelte az eseményt Lendvai Edit és Dósa-Győrfi Zsuzsanna, a szervezőcsapat két aktív tagja. A rendezvény egyik különleges újdonsága Szomoru Miklós előadása volt, amely rengeteg érdeklődőt vonzott. „Beváltotta a reményeket, nagyon sokakat érdekelt, amiről beszélt – színes, tartalmas, inspiráló előadás volt” – mondták róla a szervezők. Az ismert kertész és előadó gyakorlati tanácsokkal, személyes tapasztalatokkal és természetközeli szemlélettel mutatta be, hogyan lehet tudatosabban, szeretettel fordulni a kert és a növények világa felé.
A rendezvényen körülbelül 90 fő vett részt, nemcsak a közeli településekről, hanem Szolnokról és Csongrádról is érkeztek érdeklődők. A cserebere, az előadás, a workshop és a közösségi hangulat egyaránt nagy sikert aratott. „A legjobb pillanatok azok voltak, amikor láttuk, hogy ismerősök mennyire megörülnek egymásnak, vidám beszélgetések, ajándékozások folytak egész délután.” A látogatók pozitív visszajelzései is megerősítették a szervezők munkáját: „Nagyon jól éreztük magunkat szombaton… Jó volt. Ügyesek vagytok.”
Az esemény gasztronómiai különlegessége a kóstoló volt: Kwaysser Dominika, a “sajtangyal”, kecske- és tehéntejből készült kézműves sajtokat kínált. Ezek mellé Lendvai Edit frissen szedett ehető vadzöldeket hozott, amelyekből készült pestót is meg lehetett kóstolni. A szervezők a jövőt illetően is bizakodóak: „Ha lesz rá forrás, ismét szeretnénk híresebb ‘kert őrületet’ elhívni – úgy néz ki, ez vonzza az embereket.” A lakiteleki magbörze így nem csupán a növények és magok cseréjéről szól, hanem a tudás megosztásáról, közösségépítésről és a természet iránti szenvedély ünnepléséről is.