1. 2024.09.15. vasárnap, Enikő
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Falunap templombúcsúval, kenyéráldással és szórakozással Szentkirályon

Minden év augusztus 20-át követő hétvégén tartják a szentkirályi falunapot. Ezen a napon délelőtt templombúcsú, kenyéráldás és istentisztelet szerepelt a programban. A folytatásban pedig szórakozással telt el a nap.

 

A délután programok közül elsőként a Szentkirályért Közalapítvány ösztöndíjait adta át Szabó Gellért polgármester a közép, illetve főiskolai és egyetemi iskolákban kiemelkedően tanuló diákoknak. Az idei felhívásra huszonnégy pályázat érkezett, akik közül a kuratórium huszonegy pályázatot fogadott el. Amint azt Szabó Gellért elmondta, korábban is megtették, és a jövőben sem zárkóznak el az elől, hogy kivételt tegyenek. Ezúttal is ezt történt. A pályázati kiírás szövege olyan hivatkozási alap, ami mindenkor megvédi a döntéshozókat, fogalmazott a polgármester. Az idén egy ilyen kivétel volt, mégpedig Trencsényi Anna, aki ebben az évben fejezte be a nyolcadik osztályt. Anna2024-ben lett tízszeres magyar bajnok kenu sportágban. 2023-ban és idén is megkapta a Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet. A kuratórium úgy döntött, hogy a teljesítményét honorálja. A diákok harminc és hatvanezer forint közötti összegeket vehettek át.

Ezt követően már a kikapcsolódásról és a szórakozásról szólt a szentkirályi falunap. A Szélforgó zenekar főleg a gyermekeknek tartott interaktív műsort, majd a Szentkirályi Nótaklub szórakoztatta a közönséget. Ezúttal is nagy sikert aratott a Szentkirályi Tánccsoport műsora, ahol a legkisebbektől az ifjúsági táncosokig minden korosztály bemutatta tánctudását. Káprázatos elemeket mutattak be a Fantasy Dance Kompany tagjai. A fiatal lányok fantasztikus dolgokat mutattak be. Gulyás László vándormuzsikus előadása minden korosztálynak szólt. Az est fényeit a helyi Jugglers of the Village tűzzsonglőrök mutatták meg. A nap zárásaként pedig a Mohikán zenekar, Bódi László Cipő a Republic zenekar énekesének és frontemberének emlékét idézték fel koncertjükben. A nap folyamán a tornacsarnokban lego, a művelődési ház nagytermében pedig helyi alkotók kiállítást lehetett megtekinteni.