Parázs hangulatú szomszédvári rangadó. Sok sárgalappal, még több vitatott ítélettel és hazai győzelemmel zárult a Nyárlőrinc–Lakitelek tavaszi szezonnyitó derbi. Nyárlőrinc a tizenharmadik fordulóban a tabella élén végzett, megelőzve Csólyospálost.
A Bács-Kiskun Vármegyei másodosztály északi csoportjában kezdődött meg a tavaszi félév, Nyárlőrinc és Lakitelek közötti összecsapással. A Lakitelek a tabella harmadik helyén, három ponttal lemaradva a második helyen álló Nyárlőrinctől, várta a mérkőzést.
Első félidő
A mérkőzés elején mindkét csapat veszélytelenül játszott. A 18. percben Győri Sándor első alkalommal találta el a hazaiak kapuját, de a hálóőr könnyedén megfogta a labdát. A Nyárlőrinc csapata távolról próbálkozott, azonban nem tudta áttörni a vendégek kapusának védelmét.
A 29. percben az első sárgalapot osztották ki egy taposás miatt, mely alkalmával Győri Sándor bocsánatot kért a szabálytalanságot elszenvedett játékostól. Három perc múlva a következő sárgalapot osztották ki, miután Kovács László – a lakiteleki védő – Kovács Mihály arcába nyúlt, amit a bíró büntetőlappal értékelt.
A 35. percben Kakó Csongor taposást szenvedett, ám bár a szabálytalanságot lefújták, a sárgalapot nem szabadták ki, ami miatt a vendégjátékosok elégedetlenségüket fejezték ki. A mérkőzés legnagyobb helyzete a 45. percben érkezett, amikor Szólát Kevin egy végigjátszott akció végén a kapu fölé bombázott. Így az első félidő 0–0-án zárult.
Második félidő
A második félidőt a hazaiak remekül kezdték. Egy jól végrehajtott bedobás után Bali Gábor megszerezte a vezetést. Az 55. percben a nyárlőrinci támadóban játszó Kovács Mihály tizenhatoson belül kapura lőtt, de Benkó Bence sikeresen védte a lövést.
Egy etikailag vitatott helyzet következett, amikor Juhász György, a kapus, egy ütközés miatt a földön maradt, így a bíró megállította a mérkőzést. A sípszó előtt a labda a lakiteleki csapatnál volt. A tizenhatoson belüli kapusápolás indokolta a lefújást. Ezt követően – ahelyett, hogy a hálóőr visszaadta volna a labdát az ellenfélnek – egy egész pályát átívelő gólpasszt adott Kovács Mihálynak, aki kettővel növelte csapata előnyét.
Végjáték – A legizgalmasabb percek
A vendégek nem adták fel, és több helyzetet is kialakítottak. A 82. percben Anka Benedek gólpasszából Győri Sándor szépítettet. Három perc hosszabbítás után elérkeztünk a mérkőzés legizgalmasabb és legvitatottabb pillanatához: a hosszabbítás utolsó percében, egy veszélyes helyzetből, bedobással jöhetett a Lakitelek, hiszen szinte az összes játékos a tizenhatoson belülre tömörült.
A bedobás kiválóan sikerült, és Anka Benedek fejelésével sokak szerint gólhatárt átlépve jött vissza a labda – míg mások szerint a felsőlécről pattant vissza –, így a döntő egyenlítőgól megmaradt vitatottan. A vendégcsapat örült az általuk hitt kiegyenlítésnek, míg a bíró hosszú másodpercek múlva lökés miatt szabadrúgást jelzett, így a vendégek által várt gólt nem érvényesítették. A bíró-asszisztense hozzáfűzte, hogy ő sem látott lökést az esetnél. Végezetül a derbi 2–1-es hazai győzelemmel zárult. Egy nagyon kemény meccs volt, sok erős párharccal, ütközéssel, birkózással.
Nyárlőrinci LSC-Lakiteleki TE 2-1 (0-0)
Nyárlőrinc, vezette: Rosta Kevin (Biber Tamás, Farkas László).
Nyárlőrinc: Juhász Gy. – Dezső (Sajtos 70.), Sáfrány (Ficsor 80.), Jánoska, Sáfár, Vojtovics, Kovács M. (Rimóczi 88.), Németh N., Faragó S., Nagy L. (Malomsoki 75.), Bali (Szabó P. 92.)
Lakitelek: Benkó – Kotvics, Győri, Illés, (Anka 78.), Magyar D., Kovács L., Kakó Cs., Szólát, Tamásy K., Magyar P. (Salánki 75.), Nyúl (Gál 78.) – Vezetőedző: Kemenes György
Gólszerző: Bali 48., Kovács M. 66., illetve Győri 82.
Sárgalapok: Sáfár 54., Kovács M. 63., Németh 65., Juhász 91. illetve Győri 29,, Kovács L. 32., Benkó Bence 69.