1. 2024.09.15. vasárnap, Enikő
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

ELSŐ LAKITELEKI KULTÚRKÖR

A KultúrKör keretein belül az érdeklődök felfedezték Lakitelek egyes értékeit. Közösen körbejárták a falu kulturális helyszíneit és vendéglátó egységeit, miközben előadásokat, helyi verseket hallgattak, feladatokat oldottak meg, játékokon és kötetlen beszélgetéseken vettek részt.

 

Az Anna Presszó és Cukrászdában Szűcs Pál tulajdonos és Tasi János előadását hallgatták a KultúrKör nyitásán résztvevők, a helyi vendéglátózás múltjáról és jelenéről. Lovaskocsival - Dobecz Andor vezetésével – a második megállóra mentek át, ahol az Alkotótábor kiállítás megnyitóján vettek részt a Művelődési Házban. A harmadik megállóban a Bacchus Borozóban Papp Kálmán kostólóval készült, majd egy bor tematikájú szókeresőverseny zajlott le, zsíros kenyér falatozása mellett. A Víg Bakter Pizzériában Kovács Máté egy Gondolatszikra Szikra-Kvízt bonyolított le, melynek végén kiderült ki ismeri legjobban Lakitelek múltját. A Templom Parkban Lőrincz István az Amatőr Lakiteleki Színészek újra alapítója, az irodalmi élet oszlopos helyi alakja adott elő. Tolmácsolta Buda Ferenc Kossuth- és József Attila Díjas író két versét. Csertő Gyula pedig Lőrincz István versét szavalta el a legnagyobb tisztelettel, amelyet István hálásan megköszönt. Hatodik megállóként a sportpályán szurkoltak közösen a Lakitelek-Nyárlőrinci szezonkezdésen, amelyen Nyárlőrinc öt gólos győzelmet aratott. Az Olimpia Bárban Gulyás Imre – Jimmy – nasival várta a „túrázókat”, az utolsó állomáson közösen vacsorázott a csapat a PizzaBoxban. Mindvégig menetlevélen jelölték a résztvevők a megállók teljesítését.

A KultúrKörön résztvevők közül néhányan írtak egy beszámolót, azon kérdések alapján, hogy érezték magukat és melyik megálló tetszett nekik a legjobban.

„A Lakiteleki KultúrKör keretein belül szervezett felfedező séta számos élményt nyújtott nekem. Őszintén mondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam. Szeretem az ilyen kulturális, közösségépítő programokat. A séta főtematikája a falu kulturális helyszíneinek látogatása, amely során a résztvevők betekintést nyerhetnek Lakitelek történelmébe, megismerhetik a település fontosabb létesítményeit és azok történetét. Sok új dolgot tudtam meg a településről, ahol lakom. Nem tudnék kiemelni egy állomást se, amely jobban tetszett volna a többinél. Számomra az egész fantasztikusan telt, de ha ki kellene emelnem valamit a legjobb az volt, hogy új embereket ismerhettem meg. Lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy közelebbről megismerjék egymást, baráti kapcsolatok alakuljanak ki, és erősödjön a közösségi összetartozás érzése. Ezért se tudok kiemelni egy állomást se mert ahogy haladtunk a "túrán" úgy kerültem közelebb másokhoz. Az útvonalba beillesztett programok, mint például a művelődési házban helyet kapott művészeti kiállítás, az irodalmi morzsa Lőrincz Pistával, Tasi János előadása az Ancsa presszó és Lakitelek múltjáról, a Lakitelek-Nyárlőrinc futball rangadón közös szurkolás, mind olyan kulturális élményeket biztosítottak, melyek szórakoztattak és inspirálóan hatottak rám. Összességében ez a program nemcsak a helyi értékek felfedezéséről szólt, hanem egy olyan élményről, amely gazdagítja a résztvevők tudását, erősíti a közösséget, és kellemes időtöltést biztosít. Örülök, hogy részt vettem rajta, a sok új embernek, akit megismerhettem és remélem lesz folytatás, ahol még többet megtudhatok a helyről, ahol lakom és még közelebb kerülhetek az itt élőkhöz. – Balla Krisztián

„Nagyon jól éreztem magam, legjobb nekem az irodalmi morzsa volt, ott picit elérzékenyültem a vers hallatán.” – Parádi Levente

„Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy elindult egy ilyen kezdeményezés. Hiába vannak egy településnek páratlan értékei, ha arról az ott élők maguk is keveset tudnak. A Kultúrkör segített abban, hogy a lakiteleki identitásom tovább mélyüljön. Melyik pontja tetszett leginkább? Az alkotótelek kiállításmegnyitója tetszett leginkább. Színvonalas művek és színvonalas kiállítás.” – Dakó József

„A beszélgetések tetszettek a legjobban. Az elején a vendéglátó ipari témájú különösen, az Öcsiékkel való beszélgetés az a gyakorlati problémákkal és a múltidézéssel fogott meg.” – Csertő Gyula

(Az I. Lakiteleki KultúrKör főszervezője és a cikk írója egyszemélyben: Beke Bálint)